Ne feledjétek, hogy idén mini módon kerül megrendezésre a Borvidékek Hétvégéje

June 10., 7:52

A Borvidékek Hétvégéje „mini 2021” esemény másképp alakul, mint az elmúlt években megszokhattátok, itt is olvashatjátok a részleteket, hogy milyen változásokra számíthattok június 12-én.

A Borvidékek Hétvégéje „mini 2021” esemény másképp alakul, mint az elmúlt években megszokhattátok; néhány népszerű programpontot idén a jogszabályok betartása miatt el kellett engednünk, annak érdekében, hogy jövőre teljes erőbedobással szervezhessük meg a kedvenc rendezvényeteket. 

? „Mini” lesz 2021-ben a Borvidékek Hétvégéje, mert:
➡ nem lesz kisvonat, így a feljutás kerékpárral, gyalog vagy taxival a legcélszerűbb;
➡ az ország különböző részéről érkező borászatok részvételére nincs lehetőség, de a helyi termékek között is remek borokat kínálnak majd nektek, melyek a "Monori bor" termőterületen készültek;
➡ nem lesz esti zárókoncert, hiszen a hatályos jogszabályok szerint azt csak védettségi igazolvánnyal rendelkezők tekinthetnék meg;
➡ térkép helyett bárki szívesen útbaigazít, ha finom monori borokra szomjazol;
➡ nem lesz szervezett pohárárusítás, a nyitott pincék saját poharaiban kóstolhattok majd;
➡ színpadi és zenés programok szervezésére nincs lehetőség;

➡ nem lesz behajtási engedély, de a Kadarka soron és Sárfehér soron korlátozzuk a parkolást, ezért nagyon szépen megkérünk, hogy hagyd otthon az autót ezen a napon;
➡ gyerekudvar helyett idén átadunk egy egész évben használható játszóteret, ahol aznap délután ingyenes ugrálóvár, kézműves foglalkozások és gyermekműsor vár benneteket;
➡ nem lesz árusításra kijelölt közterület, a területen engedéllyel rendelkező vendéglátók kínálatát fogyaszthatjátok.
 
? Egy év szünet után így "mini" lesz a Borvidékek Hétvégéje, ahol egyedi hangulatú helyszínen élvezhetitek a monori pincegazdák vendégszeretetét és kóstolhattok minőségi monori borokat!
Köszönjük, ha megértitek, hogy az idei évben így lehetünk együtt a Borvidékek Hétvégéjén!
 
 
Az idei évben is a Strázsahegyen várjuk az érdeklődőket; a rendezvényhelyszín környékén található pincesorok között monori borokat és helyben készült ételeket kóstolhatnak a látogatók. Borászok és vendéglátók 2021-ben a „mini”Borvidékek Hétvégéje rendezvény idején:

Aranyi Pince (Kadarka sor)
Baldavári Pince - Strázsahegyi Borház (Kadarka sor)
Bokros-Kovács Családi Pince - Vásárhelyi Pince (Sárfehér sor)
Czeglédi Pince - Kerbor Kft. (Sárfehér sor)
Csúzi Pince (Sárfehér sor)
KétSzabó Pince és Fogadó - Szöjpkő termékek és Megyeri-Hanti Pince (Sárfehér sor)
Kugel György pincéje - KultPince borok (Kadarka sor)
 László Péter pincéje - Bóka Pince (Kadarka sor)
Mészáros Pince - Lukácsy Pince (Kadarka sor)
Petrovai Pince (Mézes sor)
Százas Pince Rendezvényház (Mézes sor)
 
A kínálatért, a nyitva tartó pincék programjaiért, nyitvatartásáért és a vendéglátóhelyekre vonatkozó járványügyi intézkedések részleteiért közvetlenül a helyszíneket is kereshetitek.